Szegény vándorszabó gyermeke volt. Sellye községben született 1819-ben. Szinte minden évben más-más iskolában kezdte. Tanult Magyar-Ladon, Német-Ladon, Hedrehelyen. 1830-ban szolgadiákként került a csurgói gimnáziumba. Dolgoznia kellett azért, hogy tanulhasson. Baksay Sándor visszaemlékezéséből tudjuk, hogy „minden reggel 5 órakor feltörli a pódiumot a földszinten és az emeleten, kisöpri a tantermet, befűt és a kályhalyukban a cserfa felcsapódó lángjánál próbálgatja betűzgetni a leckéjét, melyet ha meg nem tanul, ő fog kikapni példaadás végett a gyolcsingesek helyett is. Azután lapátot vesz a kezibe s elhányja a havat a kollégium portájától kezdve a kis és nagy pap kapujáig; aztán beszalad az óvárosba húsért, útközben a parasztgyerekekkel és cseh gyerekekkel elintézi a függőben levő ügyeit. Mire haza kerül, szolgálhatja a dominiknek a mosdóvizet üvegben, mert szájból mosdani volt akkor a divat. Az előadásokra felkukkantani ha lehet; ha nem lehet, az sem baj, mert Cornéliusz Néposznál elébb való a konyhára és szobafűtésre való fa felhasogatása… tétovázva fogja ujjacskái közé a súlyos fejszenyelet. De meg kell lennie. Meg is lesz, de akkorra már ráborul az alkony, fűt és végre boldogan bekerül a kályha sutba, melegedni a maga hasogatta babérjain.” Nyolc év elteltével Sarkady Károly tanárának ajánló levelével Debrecenbe, a teológiára került. Papi vizsgája után orvos is szeretett volna lenni. Ehhez érettségi vizsga kellett. A pesti piaristáknál kitűnő eredménnyel ezt is megszerezte. Seborvosi diplomát szerzett. Meghívták a ráckevei parókiára. Itt 1854-től 1891-ig szolgált. A test és a lélek orvosa volt. Itt halt meg 1891. július 8-án. Ebben az évben látott napvilágot végrendelete. 30 000 osztrák értékű forintot hagyott iskolájára, a csurgói gimnáziumra azzal, hogy abból évente 10 református, feddhetetlen életű, kitűnő tanulónak, akik nagyon szegénysorban élnek, adtak szorgalmi díjat, hogy e kelljen szolgadiáknak lenniük. Vissza akart adni valamit abból, amit Csurgón kapott: „Azon hálaérzelem folytán, miszerint tudományos képzettségem alapját a csurgói gymnasiumban nyertem, hol habár a szolgaság kenyerét kelle is ennem, mégis boldognak éreztem magamat, mert minden nélkülözést eltűrhetővé tett egy szebb jövő reménye. Arcképét még ebben az évben megfestették, de az 1948-as államosítás után tönkrement. 1991-ben távoli oldalági rokona, Soltra Elemér festő- és éremművész – aki szintén részesült a Soltra Alapítványban – ismét megfestette a jótevő portréját, és egykori közös iskolájuk részére létrehozta a Soltra Alajos Éremalapítványt, amelyet az 1993-ban újra indult református gimnázium számára is megújított. Ennek három változata van: Az egyházi iskola igazgatótanácsa a gimnáziumban tanulók szociális gondjainak segítése érdekében újra létrehozta a Soltra Alajos Alapítványt. (Dr. H.J.)