Paizs Gábor

Névváltozatok
író, újságíró
Születési hely
Csököly
Születési dátum
1927

Szülőfalujában nőtt fel. Nyugdíjasként is azt vallotta:”Innen indultam el és mindig ide tértem vissza, öregeimhez, enyéimhez. Sok utcában laktam életemben, sok házam volt, de itt volt a házam, a hazám.” Szülőfalujának gazdag néprajzi hagyománya, Csokonai csökölyi kötődései mély nyomot hagytak életében. Elemi iskolai tanulmányai befejezése után Csurgóra, a Mezőgazdasági Technikumba került. Gyakorlatra az Avas- puszta melletti tangazdaságba és a gimnáziumi tornaterem alatti üvegházba jártak Ez utóbbiról írta a Hazafias Népfront által tervezett, de meg nem jelent „Jövendölés” című visszaemlékezés- kötet számára a „Feleztünk a cinkékkel” című írását. 1951-ben az Állami Pedagógiai Főiskolán végzett magyar nyelv és irodalom- történelem- művészettörténet szakon. 1951-től 1956-ig a Szabad Népnél volt újságíró, 1956-tól az Esti Hírlapnál dolgozott helyettes-, majd főszerkesztőként nyugdíjba vonulásáig, 1989-ig. Humoros tárcáit, jeleneteit, kommentárjait 1966-tól a Rádiókabaré, 1967-től a televízió is sugározta. Több könyvet írt. Csurgói látogatása során megfogalmazódott benne egy „Még egyszer átmentem a Festetics-kapun” című írás terve. (Dr. H.J.)