Iskolai Könyvtári Világnap a Csokonaiban

kvtadmin : 2019. 01. 09.

2018. novemberében ismét megünnepeltük az Iskolai Könyvtárak Világnapját, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet, mennyi jó dolgot lehet csinálni egy iskolai könyvtárban. 10-én, pénteken az alsó tagozatosok látogattak a könyvtárba. Könyveket kerestek, abból várat építettek, ismerkedtek a Négyszögletű Kerek Erdő lakóival, virágos énekkel lepték meg a könyvtárost és segítőit.

13-án, kedden vendégünk érkezett: dr. Széplaki György, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának nyugalmazott oktatója, író, tankönyvíró, aki az olvasás szépségéről, értelméről, „gyönyörűségéről” beszélt; délelőtt a felső tagozatosoknak, délután a tantestület tanárainak és az érdeklődőknek. Ajándékot is hozott: 33 egész egyharmad c. ifjúsági regényét és Levelek az irodalom tanításáról c. módszertani könyvét.

Az iskola diákjai ezen a napon vehették át az új levéltári termet, melyet a gimnazisták helytörténeti totó kitöltésével avattak fel. A terem üveges szekrényeiben erre az alkalomra kitettük Festetics György, Nagyváthy János, Sárközy István leveleit. A felsősök birtokba vették a „Kis tudósok kiskönyvtára” 180 kötetes természettudományos gyermekkönyv-gyűjteményt, melyet Kutasiné Molnár Boglárka kaposmérői lelkész közvetítésével Viski Lajosné gyülekezeti tag ajánlott fel. Megemlékeztünk az októberben 5 éve elhunyt öregdiákunkról, Für Lajosról is, az ő könyveit (tavaly felesége hozta el Csurgóra), külön polcon helyeztük el.

Kicsik és nagyok egyaránt nagy érdeklődéssel vették kézbe a Matoltsy Könyvtárpártoló Alapítvány által vásárolt 12 db e-bookot, melyen a vásárolt 500 e-könyvön kívül már Széplaki György ifjúsági regényét és Arcvonások c. önéletrajzi művét is  olvashatjuk.