Történelmi emlékhely

kvtadmin : 2014. 08. 21.

Obeliszk  A nyár folyamán került elhelyezésre Csurgó főutcáján iskolánk Nagykönyvtárát is jelképező obeliszk,     mely 2011-től szerepel a történelmi emlékhelyek listáján. Az obeliszk felirata a következő:

A református gimnáziumot a 18. század végén alapította gróf Festetics György. Az intézmény megszervezését a népi felvilágosodás kiemelkedő alakja álló Nagyváthy János irányította. A nagykönyvtár gyűjteményének alapjait is ebben az időben vetették meg. Rövid ideig a kollégium tanára volt Csokonai Vitéz Mihály, azt jövendölte, hogy Somogy „Új Hélikon lesz”.

Terekbe írt múlt címmel tudományos igényű albumot jelentetett meg a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). A magyar történelem legfontosabb helyszíneit tartalmazó munkát szeptember 5-én mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeumban. Hozzátette, hogy a könyv mellékleteként elkészült egy falra függeszthető Magyarország térkép is, amelyen egy-egy rajz mutatja be az emlékhelyeket. Ezt az intézet az ország minden középiskolájába szeretné eljuttatni. Jelenleg Magyarországon 13 nemzeti és 47    történelmi emlékhelyet tartanak nyilván, amelynek mindegyikét egységes sztélével jelölik meg.