Nagy László

Névváltozatok
B.Nagy László
irodalomkritikus, filmkritikus, filmrendező
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1927
Halálozás helye
Balatonszárszó
Halálozás dátuma
1973

Gyermekkorát Lovasberényben és Baksán töltötte. A gimnázium második osztályába járt, amikor édesanyját fölhelyezték Budapestre. Csurgóra- kerülésében szerepet játszott az, hogy egyik nővére megbetegedett, sőt meg is halt TBC-ben. A testvérei szerint azért jött Csurgóra, nehogy elkapja a betegséget. Ő azonban önéletrajzában erről így írt: "A gimnázium második osztályába jártam, amikor anyámat fölhelyezték Budapestre. De az öröm nem tartott sokáig. Egyik nővérem meghalt tébécében. A szigorú protestáns gyász és a kuporgatás miatt sokat szenvedtünk. Jó tanuló voltam, de hiányzott a szabad falusi élet, és bizony el-elcsavarogtam: emiatt "megjavulni" a csurgói református kollégiumba adtak, ott ért a kamaszkor, s vele az irodalom, meg a film iránti viharos érdeklődés. Élményeim a népi írók műveiben hangzottak vissza, de becserkésztem az akkor elérhető világirodalmat is: egyszer Julien Sorelnek, másszor Jacques Thibaultnak képzeltem magam. A felső három osztályt már Pesten végeztem. Ekkor már életcélom is volt: filmrendező akartam lenni." Budapesten érettségizett. 1945-től 1949-ig újságíró volt, a Szabad Szó munkatársa. 1949-től a Magyar Híradó és Dokumentumfilm Vállalatnál Szőts István mellett volt rendező. 1954 és 1958 között a Művelt Nép, majd a Kortárs munkatársa volt. 1959-től a Magyar Filmgyártó Vállalat dramaturgja. 1962-től az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott. Az Élet és Irodalom filmkritikusa volt. Fitzgerald, Flannery, O Connor műveit fordította. Öngyilkossága, tragikusan korai halála miatt Németh László - monográfiája nem készülhetett el. (Dr. H.J.)

Kapcsolódó írások
"Mint patak köveken..." B. Nagy László posztumusz kritikai kötete / Hegedűs Zoltán. -Budapest: , 1974
A látvány logikája / B.Nagy László, 1973
A teremtés kezdetén / B. Nagy László, 1966
B. Nagy László / Makk Károly. -Budapest: , 1973
Kapcsolódó internetes írások
B.Nagy László-emlékek|http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5152