Mozsonyi Sándor

Névváltozatok
gyógyszerész, egyetemi tanár
Születési hely
Kadarkút
Születési dátum
1889
Halálozás helye
Budapest
Halálozás dátuma
1976

Édesapja,Mozsonyi Sándor 41 évig volt református lelkész,szintén a csurgói református gimnázium tanulója volt.Kadarkút község díszpolgára volt, három évig a gimnázium igazgatótanácsának elnöke. Nagy érdemeket szerzett a Kaposvár-Barcs vasútvonal megvalósításában.Anyai nagyapja,Körmendy Sándor,a nevéhez fűződik a a gimnázium főgimnáziummá fejlesztése.A gimnázium első négy évfolyamát Fiumében és Késmárkon végezte német és olasz nyelvi ismeretei megszerzésének érdekében. Mozsonyi Sándor 1907-ben tett érettségi vizsgát.Gimnáziumi tanulmányai során a legnagyobb hatást sógora, dr.Héjjas Imre kiváló biológiai előadásai tették rá.Ekkor határozta el a gyógyszerészi,orvosi tanulmányok folytatását.A növénytan, az állattan, az ásványtan és a kémia ismereteinek hasznát vette. Gyakornoki éveit Kaposváron,a Berzsenyi utcai gyógyszertárban töltötte.1912.június 1-jén került a Budapesti Egyetemi Gyógyszertárba,ahol Matolcsy professzor mellett dolgozott mint egyetemi gyakornok és tanársegéd.Itt szerzett orvosdoktori diplomát.1919 végén megbízták az állami vállalatok műszaki vezetésével.Ezután a minisztériumba hívták,ahol gyógyszertári ügyekkel foglalkozott.Tudományos munkássága eredményeként 1933-ban egyetemi magántanárrá nevezték ki.A gyógyszerészet,tekintettel a a gyógyszerészi közigazgatásra címmel írt munkájával indult a gyógyszerészetre vonatkozó jogszabályok oktatása a budapesti egyetemen.1934-ben az Egyetemi gyógyszertár vezetője lett.Harcolt a gyógyszerészképzés reformjáért.1940-ben 4 éves lett a képzés,tanszékké alakították az intézetet,dr.Mozsonyi Sándor az első tanszékvezetője lett.Az 1951-ben létesített Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1955-ben önálló Gyógyszerésztudományi Kar alakult, és Mozsonyi prof. volt 1951-től a dékánhelyettese,majd 1955-től egészen nyugdíjba vonulásáig - 1962-ig első dékánja.1942-ben Csurgón a második emeleti kémiai előadó berendezését 6000 pengővel támogatta.A márványtábla az 1976-ban elkezdődött átalakítás során eltűnt. (Dr. H.J.)