Matolcsy Sándor Dr.

Születési hely
Kaposvár
Születési dátum
1887
Halálozás dátuma
1962

Református lelkészcsaládok leszármazottjaként született. Ősei, rokonai közül többen a csurgói református gimnázium tanulói voltak. Édesapját gyermekkorában elvesztette. Általános és középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte, a jogit Debrecenben és Budapesten. Ügyvédi oklevele megszerzése után Kaposváron praktizált. 1925-ben a csurgói gimnázium történetében először világi embert. Dr. Matoltsy Sándort választották meg az igazgatótanács elnökének. A fiatalítás, megújulás révén kiérdemelte a „második iskolaalapító” címet. Nevéhez fűződik a Csokonai utcai internátus (1936), a mai református általános iskola építése. A gimnázium körüli parkban Somogyi Panteont alakítottak ki. Ekkor létesült a Csokonai-pad (1936), a cserkészház (1939), Berzsenyi-pad (1939), Baksay Sándor emlékoszlop (1939), Festetics-kapu (1940). 1936-tól 1943-ig a Belső- Somogyi Református Egyházmegye főgondnoka volt. 1941-ben a gimnázium öttagozatú kollégiummá bővült. 1942-ben a főépületet kétemeletessé építették át. A háború utáni koalíciós időkben a Nemzeti Parasztpárt képviseletében a Baloldali Blokk keretein belül szorgalmazta Csurgó várossá fejlesztését. 1948-banaz iskolák államosításának heteiben hosszú ideig éltette a reményt, hogy a négy egyházkerületi református iskola mellett egyházi fenntartású maradhat a csurgói kollégium is. Utolsó éveit állásától, lakásától megfosztva nélkülözések közt élte. Kaposváron van eltemetve. Fia, dr. Matoltsy Gedeon Amerikában él. 2001. július 9-én nagy összegű, 1,5 milliós alapítványt tett a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium könyvtárának. A gimnáziumi park bejáratánál az ő költségén emelték édesapja emlékoszlopát, amelyet 2001. október 5-én ünnepélyesen avattak fel. Felirata: A második iskolaalapító Dr. zilahi Matoltsy Sándor (1887-1962) igazgatótanácsi elnök. A bronz dombormű Soltra Elemér alkotása.  (Dr.H.J.)