Huszár István Dr.

Névváltozatok
gépészmérnök
Születési hely
Csurgó
Születési dátum
1923
Halálozás helye
Budapest
Halálozás dátuma
2010

1934 és 1942 között tanult a gimnáziumban. Cser Andor volt a matematika és fizika tanára. 1942-ben a "Károly Irén&" Országos Fizika versenyen második díjat nyert. 1948-ban kapott gépészmérnöki oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen, kitüntetéssel. 1945-től kisegítő tanársegéd, majd tanársegéd a Műegyetem Gépelemek Tanszékén, 1948/49-ben a Szabó és Mátéffy N.V. szerkesztési osztályán dolgozik, 1949 és 1951 között a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen adjunktus, 1951- től aspiráns, 1954-ben docens. 1962-ben a Ganz Villamossági Művekbe kerül a Mechanikai Osztály vezetőjének, 1965-től a Szerkezeti Laboratórium vezetője. 1970-1988 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar Mechanika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, 1975-1981 években dékán. Kandidátusi disszertációját 1954-ben, akadémiai doktori értekezését 1971-ben védte meg. Munkássága szerteágazó, oktatóként diákjai többször nyertek országos díjakat, a mérőórás nyúlásmérő tanulmánya 1959-ben szabadalmat kapott. Hazai és külföldi konferencián tartott előadásainak száma 108, összes publikációja 191, számos egyetemi jegyzetet is írt. Szorosabb tudomány területe a kísérleti szilárdságtan. Számottevő ipari tervező-, irányító-, kutató-, fejlesztő munkában vett részt. Budapesten él. A gödöllői tanszékéről 1993-ban vonult nyugállományba, azonban továbbra is dolgozik. Részt vesz a külföldi hallgatók angol nyelvű képzésében. Aktív résztvevője és irányítója a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen belüli szakmai munkának. Részt vesz tanácsadóként, előkészítőként kutatási témák, együttműködések kidolgozásában, koordinálásában. (Dr. H.J.)

Kapcsolódó írások
Huszár István-Bodor János: Kommutátor zászló erőjátékának számítása. VI. Osztály Közleményei. 34. MTA. Budapest. 1964, 381-396. p.
Huszár István: Agromechanics. International Agrophysics, Budapest, 1985, 1. évf. 1. sz. 23-39 p.
Huszár István: Spannungsoptik in der Landwirtschaft. Kolozsvár, 1980. 06. 11-14, B/11-19 p. In Proc. of Al II-lea Simposion National de Tensometrie.
Huszár István: Aszinkron motorok rövidre zárt szabadgyűrűs kalickarendszerének szilárdsági számítása II. VI. Osztály Közleményei. 39. MTA. Budapest. 1967, 87-99 p.
Berechnung des Kräftespieles von Schwalbenschwanzkommutatoren. Acta Technica 61. MTA. Budapest. 1968, 1-30 p.
Huszár István: Berechnung des Kräftespieles von Kommutatoren mit doppeltem Schrumpfring. Acta Technica 59. MTA. Budapest. 1967, 407-422 p.
Huszár István: Berechnung des Kräftespiels von Kommutatoren mit einfachem Schrumpfring. Acta Technica, Tomus 55 (3-4). MTA. Budapest, 271-289 p. (1966)
Huszár István: Spannungsprüfung von Nutenkeilen. Schriftenreihe der Institute für Mathematik, Reihe B. Angewandte Mathematik und Mechanik Beiträge zur Spannungs- und Dehnungsanalyse III, Akademie Verlag Berlin, 1966, 71-88 p.
Huszár István: Calculation of the Force Play of Arch-Bound Commutators. In: Proc. 3rd Conference on Dimensioning. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968, 463-474 p.
Huszár István-Kasza Ferenc: Determination of plant stalk stability. Sbornik mechanizačni Fakulty VŠZ. Praha, 1985, augusztus 19-23, 333-338 p.
Huszár István: Determination of stresses in rocks by strain measurements. Brassó, 1986, 143-150 p. 1986. szept. 24-27.
Borbás Lajos: Dr. Huszár István köszöntése, Budapest, 1993.
Huszár István: Egyszeres zsugorgyűrűs kommutátorok erőjátékának számítása. VI. Osztály Közleményei. 39. MTA. Budapest. 1967, 71-86 p.
Huszár István: Fecskefarkas kommutátorok erőjátékának számítása. VI. Osztály Közleményei. 40. MTA. Budapest. 1968, 101-126 p.
Huszár István: Hajlításra terhelt rudak szimmetrikus megerősítése. Kivonat Huszár István okl. gépészmérnöknek a Tudományos Minősítő Bizottsághoz benyújtott és elfogadott kandidátusi értekezésből. NME Közleményei III. kötet, Miskolc. 1959, 171-207. p.
Huszár István: Mechanical tests of agricultural materials. Zeszyty Problemowe Postepow Nauk Rolniczych. Varsó, z. 245.,1984, 9-21 p.
Huszár István: Mezőgazdasági anyagok fizikai tulajdonságai. MTA referátum, Budapest, 1974, 16 p.
Huszár István-Csorba László: Mezőgazdasági traktorok biztonsági fülkéinek szilárdsági ellenőrzése. Agrártudományi Egyetem Közleményei, 1974, 423-438 p.
Huszár István: Reseniüe nekatorüh prikladnüh zadacs metodom fotouprugoszti. Leningrád, 1966, 386-395 p. Izdátyelsztvo Leningradszkovo Universzityeta, 1966. Trudi … 23-27. 06. 1964.
Huszár István: Strength Calculation of the Cage-System in Squirrel Cage Induction Motors. II. The special design with supported rings. Acta Technica, Tomus 58 (1-2). MTA. Budapest, 1-16 p. (1967)
Huszár István: Talajmechanika a mezőgazdaságban. Agrokémia és Talajtan 23. kötet, 3-4. füzet, Budapest, 1974, 523-534 p.
Huszár István-Bodor János: The Computation the Forces of the Commutator Riser. Acta Technica 51. MTA. Budapest. 1965, 149-161. p.
Huszár István: The investigation of the physical properties of agricultural materials. Sbornik K.30. Výroči založeni mechanizačni Fakulty VŠZ. Praha, 1982, 157-167 p.
Huszár István: 25 Years of Photoelasticity in Hungary. Acta Technica XXXI. Fasciculi 3-4. MTA. Budapest. 1960, 281-284. p.
Összeáll.: Prof. Dr. habil. Endre GELENCSÉR PhD