RAKSÁNYI LAJOS

Névváltozatok
gimnáziumi tanár
Születési hely
Szigetvár
Születési dátum
1895
Halálozás helye
Csurgó
Halálozás dátuma
1986

Szigetváron született 1895-ben. Édesapja, Dr. Raksányi Árpád a szigetvári kórház alapító főorvosa, édesanyja, Bohár Ilona a somodori tanító lánya volt. Elemi iskoláit Somodorban, a nagyapja iskolájában járta, majd a szigetvári állami polgári fiúiskolában járt egy évet. 1905-től 1911-ig a Csurgói Református Főgimnáziumban végezte a gimnázium II-VII. osztályát. A Budapesti Lónyai Református Gimnáziumban érettségizett. 1912 és 1915 között elvégezte a Képzőművészeti Főiskola első két évét és a harmadik félév felét. Ezt követően három és fél évig katona volt. Mint műszaki szakaszparancsnok, rész vett Doberdó, Volhínia, Erdély ütközeteiben. 1918 márciusa és májusa között szabadsága alatt vizsgát tett a főiskolán három év anyagából. Nyáron a pécsi katonai kiállításon szerepelt a fronton festett 32 képével. 1919 áprilisától a tanév végéig mint fizetés nélküli tanár működött a Csurgói Református Gimnáziumban. 1920 és 1925 között mint helyettes tanár Kaposváron, Csongrádon, Dombóváron és Budapesten tanított. 1922-ben Raksányi Lajos és Martyn Ferenc kiállítás volt Kaposváron. 1923 nyarán részt vett Pécsen, a Csók István Művésztelepen rendezett tanfolyamon. 1925-ben egykori rajztanárának, Szántó Jánosnak a nyugdíjazása után kinevezték állandó rajztanárnak a csurgói gimnáziumba. 1927-ben tanulmányutat tett Bécsbe és Münchenbe. 1928-ban házasságot kötött Fest Saroltával. 1929-ben született Magdolna, 1934-ben Olga leányuk. 1937 és 1941 között a pécsi tankerület iskoláiban tanulmányi felügyelő volt. 1943 és 1967 között a Somogy Megyei Képzőművészek Szövetségének tagja. 1944 novemberében a front közeledtével a család Szombathelyre majd Németországba menekült. Bajorországban, Oberhachingban, az Inn és a Salzsach folyó között Oh báró tanyáján megrendelésre 24 portrét és 46 tájképet festett. 1946-ban tért haza. Több tárlaton megjelent a képeivel. 1957. Augusztus 16-án vonult nyugdíjba, de óraadóként még hosszú ideig tanított. Mennyiségtant, rajzot, görög pótló rajzot, szépírást, művészettörténészt, magyart, honvédelmet, ábrázoló geometriát, egészségtant tanított. Ezekben az években lett termékeny, elismert alkotó. Megkapta a „Tegyünk többet Somogyért”, a „Művészeti Díjat”. Számos nagynevű művészt, Schmidt Bélát, Soltra Elemért indította el a pályáján. A rajztanárok sorát nevelte ki. 1986. november 3-án halt meg. Csurgón van eltemetve. Magdolna és Olga leánya a csurgói gimnáziumban érettségizett.  (Dr. H.J.)