Bárdi László

Születési hely
Mosonmagyaróvár
Születési dátum
1932

Mosonmagyaróváron született 1932-ben. Mindkét szülője erdélyi. Édesapját a második bécsi döntés után Szamosújvárra helyezték. Itt járt gimnáziumba. A világháború után a bonyhádi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Az egyetemen történelem- földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1974-ben az ELTE-n „summa cum laude” minősítéssel doktori fokozatot szerzett. 1954 szeptemberétől lett a csurgói gimnázium tanára. Csurgóra kerülve meglepődött, hogy egykori szamosújvári tanárai, Matyasovits Ferenc és Együd Árpád kollégája lett. Tanítványa, Bakonyi Imre az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el. 1956 nyárelején bátor közéleti fellépése miatt kellett távoznia Csurgóról. Tanulmányi felügyelő volt Pécsváradon és a megyei tanácson. Közben szerződéses oktató volt a PTK-n és a JPTE-n. Magyarország első háború utáni iskolai tehetséggondozó tevékenységének létrehozása fűződik a nevéhez. Posztgraduális képzésben Angliában, Olaszországban és Kínában vett részt. 1989-től 7 alkalommal vett részt belső- ázsiai kutatóexpedíciókon, tanulmányutakon Mongóliában, Kínában. 1994-ben  a dél- kínai Nanchang Tudományegyetemen habilitált. Egyetemi docensként alapító igazgatója lett a Pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának. Az Ázsiában eltöltött idejének – ezen belül Kínában 520-540 nap – vizsgálati eredményeiről 12-14 könyve jelent meg. Több külföldi egyetem vendégoktatója, tudományos egyesületek, kutatóintézetek dísztagja, vendégkutatója. Jelentősek magyar, angol, német és kínai nyelvű publikációs tevékenységei, könyvei, tanulmányai, tudományos ismeretterjesztő cikkei. A Duna Televízió Stein Aurél életútját felidéző fimsorozatának szakértője és narrátora volt. 2007-ben jelent meg a Homokba temetett karavánutakon című, a filmsorozat alapján készült könyve. A Brit Akadémia Stein Aurél Felfedezői-díjának (1990), a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Kutató Intézete Igazgatótanácsi tagja. A Turán és egy kínai- magyar folyóirat (Selyemút) állandó munkatársaként dolgozik. (Dr.H.J.)


Kapcsolódó internetes írások
Dr.Bárdi László szakmai életrajz|http://foldrajz.ttk.pte.hu/asia/old/bardi.htm